AM: a kormány kiemelten támogatja az élelmiszerek piacra jutását - FRISSÍTETT (új: további felszólalók)
Budapest, 2018. november 8., csütörtök (MTI) - A kormány intézkedéseivel kiemelten támogatja az élelmiszerek piacra jutását, 2014 óta mintegy 230 milliárd forint támogatást kapott az élelmiszeripari szektor belföldi és uniós forrásból, ez pedig ösztönözte a beruházásokat is - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az Agóra szakmai konferencián csütörtökön Budapesten, az Agrárminisztérium közleménye szerint.
A tájékoztatás szerint Zsigó Róbert hangsúlyozta: 2017-ben az
élelmiszeripar eredményes évet zárt. A nemzetgazdaságban a
kibocsátás fele a feldolgozóiparhoz kapcsolódik, amelyen belül az
élelmiszeripar a 3232 milliárd forintos kibocsátásával a második
legnagyobb értéket - 13 százalék - állította elő a 12
feldolgozóipari ágazat közül.
Ismertette: a vállalkozások fejlesztéseinek és a kormány
következetes stratégiájának köszönhetően a magyar élelmiszeriparban
évről-évre nő a feldolgozottság mértéke is. Termelési értékben
Magyarország az EU 28 országának rangsorában a 16., a V4-en belül a
3. helyet foglalja el. Hozzátette, a magyar agrárium termelési
értéke 2015-höz képest 3 százalékkal nőtt.
A kutatások azt mutatják, hogy a hazai fogyasztók egyre inkább
keresik a megbízható és magyar eredetű élelmiszereket - mondta az
Agóra konferenciát szervező, a Magyar Termék védjegyet működtető
nonprofit kft. ügyvezetője. A szervezők közleménye szerint Benedek
Eszter kitért arra is, hogy a Magyar Termék védjegyek ma már mintegy
170 cég csaknem 4000 árucikkén segítik a fogyasztókat abban, hogy
biztosan hazai terméket választhassanak.
Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója elmondta, hogy
Magyarországon ma 3 millióan vásároltak már online, és közülük
egymillióan vettek élelmiszert is az interneten keresztül
házhozszállítással. Az online élelmiszerkereskedelem a magyar
kereskedelem legdinamikusabb területe: 2017-ben 22,5 százalékkal
növekedett, és hasonló bővülés várható az elkövetkező időkben is.
Egy átlagos online élelmiszervásárlás értéke duplája a bolti
vásárlásénak.
A kereskedelmi láncok képviselői arról számoltak be, hogy az
online élelmiszervásárlók döntően kisgyerekesek, de sok a nyugdíjas
is. Úgy vélték, a növekedés gátja az erőforráshiány, problémát
jelent a kiszállítással foglalkozók megtalálása és megtartása,
holott ők kulcsszerepet töltenek be a vásárlók bizalmának tartós
elnyerésében.
A szakemberek szerint a következő évek egyik fő kérdése az, hogy
földrajzilag mennyire tud bővülni az élelmiszerkiszállítás, elér-e a
kisebb településekig. Az igény megvan rá, hiszen az internetes
vásárlásoknak csak 27 százaléka kötődik a fővároshoz, ám a
kiszállítás még megoldatlan, és valószínűleg speciális módszereket
kell keresnie erre az online élelmiszerkereskedőknek - hangzott el a
most másodszor megrendezett Agóra konferencián.