Hat és fél évre ítéltek egy férfit, aki fegyverrel próbált kirabolni egy patikát Budapesten
Budapest, 2018. november 8., csütörtök (MTI) - A bíróság 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélt egy most 43 éves férfit, aki nyolc évvel ezelőtt próbált meg kirabolni egy zuglói gyógyszertárat. Egyezségkötés alapján született jogerős ítélet - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében felidézte: a
vádirat szerint a vádlott azért vásárolt egy valódinak látszó
játékpisztolyt, hogy azzal a későbbiekben rablást kövessen el. 2010.
december 23-án bement a XIV. kerületi gyógyszertárba, a
nyitvatartásról érdeklődött, majd távozott. Nem sokkal zárás előtt
visszament a gyógyszertárba, ekkor már az említett pisztollyal.
Közölte: a férfi az egyik pénztárhoz lépett és kért egy doboz
C-vitamint. Miközben az alkalmazott beütötte a termék árát a
pénztárgépbe, a vádlott elővette a valódinak látszó fegyvert,
ráfogta a sértettre és a bevételt követelte. A sértett nem
engedelmeskedett, megnyomta a pánikgombot. Ezután megszólalt a
telefon a szomszéd irodában, ezért az alkalmazott közölte a
vádlottal, hogy felveszi és át is ment a szomszéd helyiségbe.
Mialatt a sértett telefonált, a vádlott pénz nélkül, káromkodva
elhagyta a gyógyszertárat, egyes ruhadarabjait - a többi között
kabátot, sapkát, kesztyűt - hátrahagyva a helyszín közelében.
A főügyész kiemelte: az ismeretlen tettes miatt felfüggesztett
nyomozás bizonyítékait a rendőrök idén újra megvizsgálták, és a
DNS-vizsgálat eredményt hozott; a helyszínen hagyott tárgyakról vett
minta egyezett egy, a nyilvántartásban szereplő férfi - a vádlott -
DNS-profiljával.
Jelezte: az új büntetőeljárási törvény adta lehetőségeket
kihasználva a budapesti XIV. és XVI. kerületi ügyészség
kezdeményezte, hogy kössenek egyezséget a terhelttel, aki beismerte
a bűncselekményt. A terhelt és védője elfogadta a kerületi ügyészség
által megállapított feltételeket.
A bírósági előkészítő ülésen a vádlott továbbra is beismerte
bűnösségét és lemondott jogáról a tárgyaláshoz. A bíróság
megállapította, hogy fennállnak az egyezség jóváhagyásának
feltételei, így nyomban azzal azonos tartalmú ítéletet hozott: a
vádlottat 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte. Az ítéletet
mindenki tudomásul vette, így jogerőre emelkedett.