Birkózó Eb - Kovács a negyed-, Lám a nyolcaddöntőben kapott ki
Bukarest, 2019. április 12., péntek (MTI) - A kötöttfogásúak 63 kilogrammos kategóriájában Kovács Bence a negyed-, míg a nehézsúlyú Lám Bálint a nyolcaddöntőben kapott ki első meccsén a bukaresti birkózó Európa-bajnokság pénteki napján.
A BHSE újonca ráadásul szerzett pont nélkül, technikai tussal
maradt alul Levani Kavdzsaradzéval szemben. Kovácsot passzivitás
miatt másfél perc után küldték parterhelyzetbe, de ott ügyesen
védekezett, azonban állásból kitolta őt a küzdőtérről ellenfele, aki
így kétpontos előnnyel vonulhatott pihenőre. A folytatásban
Kavdzsaradze még nagyobb lendülettel küzdött, s ellenállhatatlan
volt a magyar számára. A georgiai sportoló két mögékerüléssel már
6-0-ra vezetett, másodjára pörgetni is tudott a földön, így
kialakult a technikai tushoz szükséges nyolcpontos különbség.
A szintén Honvédos Lám a hazai közönség előtt szereplő Alin
Alexuc Ciurariuval csapott össze, aki látványosan aktívabb volt az
egész mérkőzésen, emiatt a magyart mindkét menetben leküldték, s bár
ott mozdíthatatlan volt, 2-0-ra így is kikapott.
Kovács és Lám akkor folytathatja szombaton a vigaszágon a
küzdelmet, ha legyőzőjük fináléba jut.
A péntek délelőtti programban még két magyar kötöttfogású
birkózó érdekelt: az 55 kilós Andrási József és a 87 kilós Szilvássy
Erik is a negyeddöntőben lép szőnyegre. Az esti éremcsaták során a
62 kilogrammos Sastin Marianna a bronzéremért küzd meg a svéd Moa
Lena Maria Nygrennel, míg a 57 kilogrammos súlycsoportban Barka
Emese a döntőben az ukrán Tetjana Kittel találkozik, amennyiben
nyer, ő lesz a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka.