Brexit - Az európai uniós intézmények képviselői ragaszkodnak az eddigi közös állásponthoz
Brüsszel, 2019. január 30., szerda (MTI) - Ragaszkodnak közös álláspontjukhoz eddigi nyilatkozataik alapján az Európai Unió intézményeinek vezetői és képviselői, miszerint nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló szerződés, ahogy benne az úgynevezett ír-északír tartalékmegoldás sem.
A megszólalók szinte kivétel nélkül kiemelték, hogy a kiválási
megállapodás csakis akkor nyitható újra, ha az Egyesült Királyság az
eddigi irányelveit módosítva alapvetően más jövőbeli kapcsolatot
kíván kialakítani, például továbbra is része akar maradni az
egységes piacnak vagy a vámuniónak.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke ismét arra
szólította fel a brit kormányt, hogy mihamarabb tegye világossá
szándékait a következő lépéseket illetően.
Az Európai Tanács elnökének szóvivője arról számolt be, hogy
Donald Tusk brüsszeli idő szerint 18:45-kor telefonon fog beszélni
Theresa May brit kormányfővel.
Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke üdvözölte, hogy a
bennmaradó tagállamoknak továbbra is sikerült megőrizniük az
egységüket, valamint reményét fejezte ki, hogy végül elkerülhető
lesz a szigetország megállapodás nélküli "kizuhanása".
"Nehezen tudnám elképzelni az EU-tagországok által már
jóváhagyott szerződés újratárgyalását" - fogalmazott.
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-ügyi főmegbízottja
ugyancsak reális, megvalósítható javaslatokat sürgetett London
részéről. Mint mondta, véget kell vetni a jelenlegi ügymenetnek,
előremutató lépésekre van szükség.
Hozzátette, egyik félnek sem áll érdekében ennek a folyamatnak a
meghosszabbítása, ami mindössze a bizonytalanságot növelné.
Philippe Lamberts, az EP zöldpárti frakciójának társelnöke
rámutatott, az Egyesült Királyság semmiképp "nem kerülheti meg" az
ír-északír tartalékmegoldást.
"A valóság az, hogy a kemény Brexit-párti tábor még mindig
álomvilágban él, nem értik a nagypénteki egyezmény jogi
következményeit" - mondta.
"Az Egyesült Királyságban sokan alábecsülik a huszonhetek
eltökéltségét az egységes piac integritásának megőrzése mellett,
pedig ez az Európai Unió egyik alapja. Bár megőrzésének ára lesz, ez
még mindig alacsonyabb lesz, mint amit a belső piac megsértése
jelentene. Ha két rossz közül kell választanunk, akkor a kisebbik
rossz a rendezetlen kiválás" - húzta alá.
A londoni parlament alsóháza kedden felszólította a kormányt,
hogy kérje a Brexit-szerződés újranyitását a bennmaradó
EU-tagállamoktól, és tárgyaljon "alternatív lehetőségekről" a brit
belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett backstop-záradék
helyett, amelynek célja annak biztosítása, hogy elkerüljék a fizikai
határellenőrzés visszaállítását az Ír-szigeten.