EKF 2023 - Benyújtotta pályázatát a három magyar döntős város
Budapest, 2018. november 9., péntek (MTI) - Debrecen, Győr és Veszprém polgármesterei pénteken benyújtották városuk pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
Papp László (Fidesz-KDNP) Debrecen polgármestere az eseményen
úgy fogalmazott: az elmúlt három-négy évben gazdasági tekintetben
már újraértelmezték a várost és az észak-kelet magyarországi régiót,
amelyet a pályázattal szeretnének kulturális tekintetben is
megtenni.
Hozzátette: a második fordulós debreceni pályázat angol nyelvű
szlogenje: Sharing Horizons. A 32 programelemmel fűszerezett
pályázatuk címe metaforikusan a város előtt álló új kulturális
távlatok szellemiségét tükrözi.
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere azt hangsúlyozta:
a városban megvannak azok az értékek, amelyek arra predesztinálják,
hogy megvalósuljon a kulturális rendezvénysorozat.
Porga Gyula (Fidesz-KDNP) veszprémi polgármester azt
hangsúlyozta, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre beadott
veszprémi pályamű küldetése a térségi együttműködés erősítése.
A pályázat nemcsak Veszprém városáról szól, hanem a Bakonyról és
a Balaton térségéről.
A pályázatokat Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár
vette át a polgármesterektől.
A pályázó magyarországi városok közül egy független, az Európai
Unió intézményei által kijelölt szakértői testület közreműködésével
választják ki azt a települést, amely esélyes a címre.
Az Európai Bizottság (EB) független nemzetközi szakértői
testülete idén februárban Debrecen, Győr és Veszprém pályázatait
ajánlotta az Európa Kulturális Fővárosa (EKF 2023) projekt
döntőjébe. Az előzetes kiválasztáson túljutott 3 városnak november
9-ig kellett benyújtania kiegészített és átdolgozott pályázatát.
Ezt követően a független szakértői testület 5 tagja, amely 3
külföldi és 2 magyar delegáltból áll, december 9. és 12. között
ellátogat a pályázó városokba. A végleges kiválasztási ülés december
13-án és 14-én lesz Budapesten, ahol meghallgatják mindhárom város
képviselőit. A testület az ülés után, december 14-én jelenti be,
hogy melyik várost ajánlják a cím viselésére. A tanácsadó testület
jelentése alapján az emberi erőforrások minisztere fogja kijelölni
az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet viselő várost.
Az Európa Kulturális Fővárosa az Európai Unió által indított
kezdeményezés, melynek célja Európa népei közös kulturális
vonásainak hangsúlyozása, a kulturális sokszínűség megőrzése és a
városok nemzetközi arculatának erősítése a kultúra révén.
(FOTÓ)