Elemzők: a foglalkoztatás növeléséhez szakpolitikai beavatkozásra van szükség
Budapest, 2019. január 30., szerda (MTI) - A magyar gazdaság tavaly gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottságot, a 2018. negyedik negyedéves 3,6 százalékos munkanélküliségi adat feszített munkaerőpiacot jelez, a foglalkoztatás további bővüléséhez pedig a még rendelkezésre álló alacsony képzettségű munkavállalók miatt szakpolitikai beavatkozásra van szükség - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH szerdán megjelent negyedik negyedéves foglalkoztatási-munkanélküliségi adatait.
Horváth András, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint
uniós tagállamokkal összehasonlítva Magyarországon is elérhető a
foglalkoztatási ráta további, legalább 4 százalékos emelkedése. Az
elemző szerint ennek a legnagyobb gátja a feketefoglalkoztatás,
illetve, hogy a munkaerőpiacon zömében már csak a teljesen képzetlen
munkaerő maradt, náluk pedig a helyzet javítása érdekében nagy
hangsúlyt kell helyezni az oktatásra, mindezekhez pedig
szakpolitikai bevatkozásra van szükség.
Kiemelte, hogy tavaly a negyedik negyedévben a 20-64 éves,
legjobb munkavállalási korosztály 74,7 százaléka dolgozott, ami
érdemben meghaladja az Európai Unió 72,2 százalékos átlagos rátáját,
az egyik fő versenytárs a cseh gazdaság 78,5 százalékos
foglalkoztatási rátájának az eléréséhez azonban további
erőfeszítésekre van szükség.
Az elemző megjegyezte, a cél, hogy a magyar bérek minél előbb
érjék el azt a nominális szintet, ami már az unión belül is vonzóvá
teszi a magyar munkaerőpiacot, hiszen akkor elindulhatna a magasan
képzett munkaerő be- és visszavándorlása. Erre akár már középtávon
is jelentős esély nyílhat, mivel Magyarországon a bérek évek óta
kétszámjegyű mértékben növekednek és a következő években is ez a
tendencia várható.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárjában
közölte, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékon állt a tavalyi év
végén a 15-64 évesek körében, ami 2017. végéhez képest 0,2
százalékpontos csökkenést mutat. A munkanélküliségi ráta 2018.
második felében lényegében stagnált, azaz a munkaerőpiac telített,
érdemi bővülés a közeljövőben nem várható. Ezzel együtt a
bérkiáramlás lassulására számít 2019-ben, ami a fogyasztás
mérsékeltebb növekedésében, így a gazdasági teljesítmény
lassulásában csapódik le.
Hozzátette, a foglalkoztatás további bővülése már csak rendkívül
mérsékelt ütemben folytatódhat. Markáns változásra csak strukturális
reformok esetén lehet számítani, ennek hiányában 2019 végén 3,5
százalékos lehet a munkanélküliségi ráta.
Varga Zsombor, az Erste Bank junior makrogazdasági elemzőjének
kommentárja szerint a gazdaság tavaly gyakorlatilag elérte a teljes
foglalkoztatottság állapotát. A feszített munkapiac a bérek további
növekedését sugallja, ami azt is jelenti, hogy a lakossági
fogyasztás még egy ideig fontos támasza marad a magyar gazdasági
növekedésnek. Az Erste Bank becslése szerint 2018-ban 4,6
százalékkal nőtt a magyar GDP, idén pedig 3,6 százalékos emelkedésre
számítanak - fogalmazott az elemző.