Illegális bevándorlás - Párizs is támogatja az Európai Bizottság határvédelmi javaslatait
Párizs, 2018. szeptember 17., hétfő (MTI) - Franciaország is támogatja az Európai Bizottság javaslatait az Európai Unió (EU) külső határainak védelméről - jelezte Emmanuel Macron francia államfő hétfőn Sebastian Kurz osztrák kancellárral a hivatalában folytatott megbeszélés előtt.
A két ország vezetője a szerdán Salzburgban kezdődő EU-csúcs
témáiról egyeztet.
Emmanuel Macron kiemelte: az európai határ- és partvédelmi
ügynökség, a Frontex megerősítésével, és a tranzit-, illetve a
származási országokkal, valamint az Afrikai Unióval folytatott jobb
párbeszéddel az Európába érkező migránsok jobb ellenőrzése és a
határok jobb védelme a cél. Emellett a szabálytalanul Európában
tartózkodók kiutasítási eljárásán is javítani kell az államfő
szerint.
Emmanuel Macron kiemelte, hogy támogatja az Európai Uniós soros
osztrák elnökségének prioritását az illegális bevándorlás elleni
harcban a külső határok biztosításával.
A francia elnök leszögezte: bízik abban, hogy a migráció
témájában úgy tudnak előrelépni a tagállamok, hogy "tiszteletben
tartjuk az Európai Uniót alapító értékeinket".
Sebastian Kurz úgy fogalmazott, hogy "teljes mértékben
támogatjuk Jean-Claude Juncker javaslatait" a határvédelemről,
amelynek alapján a Frontex munkatársainak száma a jelenlegi 1500-ról
2020-ra 10 ezerre emelkedne.
Annak a véleményének is hangot adott, hogy az azoknak az
országoknak, ahol a migránsok belépnek az Európai Unióba szükségük
lenne európai szolidaritásra, de cserébe el kellene fogadniuk az
európai segítséget a hivatalos eljárások lefolytatásához.
Sebastian Kurz vasárnapi berlini látogatásához hasonlóan
Németország után Franciaország támogatását is kérte a decemberben
Bécsben rendezendő Európa-Afrika találkozóhoz.
"Európa-Afrika csúcsot rendezünk decemberben, és bízunk
Franciaország támogatásában. Afrika gazdasági fejlesztésére
szeretnénk koncentrálni" - mondta az osztrák vezető.
Sebastian Kurz megítélése szerint az Európai Unióban túl sok
feszültség volt tapasztalható az elmúlt időszakban.
"A legfőbb cél az elnökségünk alatt, hogy támogassuk azokat,
akik hidakat akarnak építeni az Európai Unióban, miután jelenleg túl
sok feszültség létezik az EU-n belül Kelet és Nyugat, valamint Észak
és Dél között. Az Európai Unió csak akkor érhet el sikereket, ha
együtt dolgozunk és cselekszünk" - hangsúlyozta a megbeszélés előtt
az osztrák kancellár.
A francia elnök egy korábbi megszólalásában úgy fogalmazott,
hogy Keletet és Nyugatot a migráció, az északi és déli tagállamokat
pedig az eurózóna közös költségvetésére vonatkozó javaslat osztja
meg.
Emmanuel Macron elmondta, hogy a migráción kívül a megbeszélésen
egyeztetni fog Sebastian Kurzzal a nagy internetes európai cégek
megadóztatására tett javaslatról. Jelezte, hogy reméli, megállapodás
születik az osztrák uniós elnökség idején, miután a vállalatok és az
emberek is nagyon várják ezt a digitális európai piac jobb működése
érdekében.
Megemlítette az eurózónáról reformjáró szóló egyeztetéseket is a
német kancellárral júniusban javasoltak alapján, valamint a
Brexit-tárgyalásokat, amelyeket szintén az "Európai Unió kohéziója
és védelme" kell, hogy vezessen - mint ahogy fogalmazott - a közös
piac megőrzése érdekében, és tiszteletben tartva a brit
állampolgárok szavazatát. Sebastian Kurz jelezte, hogy el kell
kerülni a "kemény Brexitet".