Kamarai elnök: szakértő bevonását igényli a családi vagyon tervezése
Budapest, 2019. január 20., vasárnap (MTI) - A gyorsan változó környezetben érdemes szakértőt bevonni a családi vagyon hosszú távú tervezésének kérdéseibe - mondta a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Parti Tamás kiemelte: a közjegyzőnek főként két területen, a
családi vagyonjog és az öröklési jog területén van fontos szerepe.
Példaként említette, hogy egy jól működő, felépített családi
vállalkozás esetében közjegyző segítségével gondoskodni lehet arról,
hogy kik és milyen feltételekkel örököljék a céget.
Ezeket a kérdéseket végrendeletekkel, öröklési szerződésekkel,
az örökhagyó és az örökösök, illetve az örökösök egymás közötti
megállapodásaival rendezni lehet - fejtette ki.
A kamarai elnök szerint a közjegyzői gyakorlat azt mutatja, hogy
egyre gyakrabban merülnek fel a vagyontervezési kérdések, egyre
tudatosabbak ezen a területen a hazai vállalkozások.