Menczer Tamás: a határvédelem a józan ésszel függ össze, nem a párthovatartozással
Budapest, 2019., május 7., kedd (MTI) - A migráció támogatói, akik magukat a haladás bajnokainak vallják, Európát egy posztnemzeti, posztkeresztény korszakba akarják vezetni - mondta Menczer Tamás a Remix című, a visegrádi négyek országcsoport híreivel foglalkozó honlapnak, amely kedden tette közzé a magyar politikussal készült interjút.
A külgazdasági és külügyminisztérium tájékoztatásért és
Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárának
szavai szerint a bevándorlás támogatói "annyira haladók", hogy úgy
tűnik meghaladtak olyan alapvető értékeket, mint a biztonság és a
határvédelem, támogatják a tömeges migrációt, földrészek és országok
lakosságának kicserélését. Ezzel szemben a V4-ek - Magyarország,
Lengyelország, Csehország és Szlovákia - becsülik hagyományaikat, és
meg akarják őrizni keresztény kultúrájukat - mondta az államtitkár
hozzátéve, hogy a V4-es országok szilárd meggyőződése: Európa csak
akkor lesz újra erős és versenyképes, ha erős tagállamokra épül.
A visegrádi országok egyetértenek abban is, hogy a migráció
veszélyes, ezért meg kell állítani, a határvédelmet nemzeti
hatáskörben kell tartani, és a hotspotokat Európán kívül kell
létrehozni - hangsúlyozta Menczer Tamás.
Az államtitkár a V4-ek gazdasági teljesítményével kapcsolatba
elmondta: ezekben az országokban jelentősen nagyobb a gazdasági
növekedés, mint az EU-átlaga, és a V4-ek kereskedelmi forgalma
Németországgal 55 százalékkal meghaladja a német-francia
kereskedelmi forgalmat. Magyarországon tavaly mintegy 5 százalék
volt a gazdasági növekedés, és továbbra is cél, hogy ez az érték két
százalékkal meghaladja az uniós átlagot.
Menczer Tamás az interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy a
négy visegrádi ország kormánypártjai az Európai Parlamentben
különböző pártcsaládokhoz tartoznak. A puszta logika azt diktálná,
hogy emiatt civakodás van köztük, együttműködésük nem zökkenőmentes.
Csakhogy nem ez a helyzet - hangsúlyozta az államtitkár.
"Felismertük közös érdekeinket és értékeinket, így aztán teljes
az egyetértés minden létfontosságú kérdésben, mert a józan ész
fontosabb, mint az eltérő párthovatartozás. Ezek a kormányok és
vezetőik felismerik országaik és a V4-ek érdekeit. Az országok
illetve egész Európa biztonsága a józan ésszel függ össze, nem a
párthovatartozással" - mondta az államtitkár a Remixnek.