Úzvölgyi katonatemető - Politikai megoldást keresnek az emlékhely átalakítására
Kolozsvár, 2019. május 7., kedd (MTI) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére politikai egyeztetésre került sor kedden Bukarestben az úzvölgyi katonatemető illetéktelen átalakítása ügyében Calin Popescu Tariceanuval, a kisebbik kormánypárt elnökével, és a képviselőház védelmi bizottságába hívták meg magyarázatot adni Gabriel-Beniamin Les védelmi minisztert.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek és Calin Popescu Tariceanunak, a
Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökének a
megbeszéléséről a Mediafax hírügynökség számolt be. A megbeszélésnek
azért van jelentősége, mert a temetőben Dormánfalva (Darmanesti)
polgármesteri hivatala alakíttatta ki a román katonák parcelláját,
és a kisvárosnak mind a polgármesterét, mind az alpolgármesterét az
ALDE színeiben választották meg, és a 17 tagú önkormányzati
testületben a liberális pártnak nyolc képviselője van.
Az egyeztetés után Kelemen Hunor a Mediafaxnak elmondta: arról
tájékoztatta Calin Popescu Tariceanut, hogy Dormánfalva
önkormányzata engedély nélkül "bement a szomszéd udvarába
építkezni", és Csíkszentmárton község területén alakította át az
első világháborús temetőt. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett: a
munkálatok leállítását kérte minden illetékes személytől.
Calin Popescu Tariceanu, aki a szenátus elnöki tisztségét is
betölti, kijelentette: meg lehet találni a megfelelő megoldást a
kialakult helyzetre de ehhez diplomáciai érzékre és megértésre van
szükség.
"Azt hiszem a problémát gyorsan és civilizáltan meg lehet
oldani, figyelve a helyi érzékenységekre, és arra, hogy nemzetiségre
való tekintet nélkül mindenkinek meg kell adni a tisztességet, aki
az életét adta az első vagy a második világháborúban" - idézte a
Mediafax a pártelnököt.
Az RMDSZ arról számolt be keddi hírlevelében, hogy Apjok Norbert
képviselő kezdeményezésére a képviselőház védelmi bizottsága is
megvizsgálta az úzvölgyi katonatemető ügyét hétfő délutáni ülésén. A
bizottság a rendelkezésére álló dokumentumok alapján megvizsgálta az
úzvölgyi temetőben végzett átalakítások jogosultságát, és egyöntetű
szavazással úgy döntött, hogy további információkért berendeli
meghallgatásra a védelmi minisztert.
Az erdélyi magyar sajtót és közvéleményt napok óta élénken
foglalkoztatja, hogy a Kárpátokon túl fekvő Dormánfalva (Darmanesti)
önkormányzata önkényesen létrehozta az első és második
világháborúban elesett román katonák emlékhelyét a közigazgatásilag
Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye első világháborús osztrák-magyar
katonai temetőjében. A beavatkozás során 52 betonkeresztet és egy
nagyméretű ortodox keresztet állítottak fel a bekerített sírkertben,
ahol az osztrák-magyar monarchia mintegy hatszáz katonája nyugszik.
Dormánfalva önkormányzata május 17-re hirdette meg a román katonák
emlékhelyének az ünnepélyes felavatását.
A két éve teljesen elnéptelenedett Úzvölgye település a 33
kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, a település területét
azonban nemrég a 25 kilométerre fekvő Dormánfalva telekkönyveztette.