Tizennégy bemutatóval várja a közönséget a következő évadban a Szegedi Nemzeti Színház
Szeged, 2019. május 10., péntek (MTI) - Az ideihez hasonlóan tizennégy bemutatóval várja a közönséget a következő évadban a Szegedi Nemzeti Színház - jelentette be Barnák László főigazgató pénteken a Tisza-parti városban.
A színész-rendező a teátrum 2019/2020-as évadának műsorát
bemutató sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az értékek
megőrzése és az élmények növelése a színház fő célja.
Barnák László elmondta, hogy a TAO-támogatás megszüntetése
hatással van az intézmény költségvetésére, de nem veszélyezteti a
működést, a megnövekedett érdeklődés nyomán emelkedő jegyárbevétel
ellensúlyozza a kiesést.
A következő évad szeptember végén Alföldi Róbert rendezésével,
Bulgakov Moliére, avagy az álszentek összeesküvése című színművével
indul. A darabot előbemutatóként két alkalommal játsszák május
közepén.
Októberben Puccinni két egyfelvonásos operáját, a Gianni
Schicchit és A köpenyet Göttinger Pál rendezésében mutatják be, majd
a következő hónapban a Szegedi Kortárs Balett gyerekeknek szóló
produkciója, a Hamupipőke következik. Prokofjev zenéjére Juronics
Tamás készít koreográfiát.
Karácsony előtt tartják a Mágnás Miska című operett premierjét,
a slágerekkel teli darabot Peller Károly rendezi. 45 évvel ezelőtt
Szirmai Albert művében Szegeden kezdte pályáját Oszvald Marika, aki
ezúttal a nagymama szerepében tér vissza a Tisza-parti városba.
Jövő februárban a K2 független színházi társulat két művésze,
Benkó Bence és Fábián Péter újraértelmezett Lúdas Matyiját tűzik
műsorra. Márciusban pedig Szabó István Oscar-díjas rendező állítja
színpadra Wagner Tannhauser című operáját.
Az évad a Nagyszínházban Orwell 1984 művének magyarországi
ősbemutatójával zárul, a színpadi adaptációt Horgas Ádám készítette
és rendezi.
A Kisszínházban az első premiert April De Angelis az 1600-as
évek végén játszódó nőközpontú darabját, a Színházi bestiákat Horgas
Ádám rendezi októberben. Ezt követően láthatja a közönség Gimesi
Dóra és szerzőtársai sikeres ifjúsági regénysorozatának színpadi
változatát, az Időfutárt Barnák László rendezésesében.
László Miklós igazi békebeli hangulatú vígjátékát, az
Illatszertárt decembertől játsszák, a rendező Sztarenki Pál lesz.
2020 januárjában mutatják be Mozart darabját, a Cosi fan tutte-t, az
"operába avató előadását" Toronykőy Attila állítja színpadra.
Februárban Mohácsi István Johanna című színművének ősbemutatóját
testvére Mohácsi János rendezi, ezt a Szegedi Kortárs Balett
felnőtteknek szóló meséje, Juronics Tamás koreográfiája, a Coppélia
követi.
Pintér Béla legismertebb darabját, a Parasztoperát az Újvidéki
Színházzal koprodukcióban állítják színpadra áprilisban, az előadás
rendezője Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa
Miklós Társulatának művészeti vezetője lesz.