Banai Péter Benő: stabil az államháztartás az alacsonyabb adókulcs mellett is

    Budapest, 2017. március 31., péntek (MTI) - Az alacsonyabb adókulcsok mellett is stabil az államháztartás helyzete, mert a bővülő foglalkoztatás biztosítja az államnak a szükséges bevételeket - mondta Banai Péter Benő a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
hirdetés
    Hozzátette, az adókulcsok meghatározásánál egyszerre kell figyelembe venni, hogy ösztönözzön a munkára, ugyanakkor biztosítsák az állami kiadások teljesítéséhez szükséges bevételeket, különben hitelből kellene finanszírozni a hiányzó összeget.

    Kiemelte, az államadósság hatodik éve csökken Magyarországon, 2011 végén még 80,7 százalék volt, mostanra 74,1 százalékra csökkent, a bruttó hazai termék (GDP) arányában.

    Kitért arra, hogy 2010-ben a kormány első lépései között volt az állami kiadások csökkentése, "magán kezdte a spórolást" az országgyűlési képviselők számának 199-re mérséklésével, és ma már kevesebb minisztérium is működik. Emellett a megszűnő minisztériumi háttérintézmények jogutódainál meg kell spórolni a korábbi személyi kiadások 20 százalékát és azt a központi költségvetés bevételeiként kell elszámolni, ami javítja az államháztartást.