Bronzkori várost fedeztek fel Irak északi részén
Dohuk, 2016. november 7., hétfő (MTI) - Jelentős bronzkori várost fedeztek fel régészek Irak északi részén, egy az Iszlám Állam által elfoglalt területektől nem messze fekvő ásatáson.
A németországi Tübingeni Egyetem ókori keleti kultúrákat
tanulmányozó intézetének (IANES) régészei Dohuk városától nem messze
egy bronzkori város nyomait fedezték fel. Az ásatás eredményei
szerint a települést, amelyen ma Kurdisztán autonóm régió Bassetki
nevű kis faluja található, időszámításunk előtt 3000 körül
alapították és mintegy 1200 éven át élte virágkorát. Az Akkád
Birodalom (időszámításunk előtt 2340-2200), az emberiség első
világbirodalma idejéből származó településrétegeket is feltártak -
olvasható a Tübingeni Egyetem honlapján.
Az ásatásokat augusztus és október között végezték a szakértők
Peter Pfälzner, a Tübingeni Egyetem kutatója és Hasszán Kaszim, az
iraki régészeti minisztérium igazgatója vezetésével. A leletek
feltárásával meghiúsult egy tervezett autópálya építése a területen.
A település jelentősége egyértelmű a leletek alapján. A felső
városrész körül már időszámításunk előtt 2700 táján falat emeltek,
hogy megvédjék a lakókat a behatolóktól, az időszámítás előtti 1800
körül pedig már nagy kőépítményekkel rendelkezett.
A tudósok asszíriai ékírásos táblák töredékeire is bukkantak az
időszámítás előtti 1300 körüli időkből, amelyek arra utalnak, hogy
azon a helyen Adadnak, a mezopotámiai viharistennek szentelt templom
állt.
A városközponton kívül egy kilométer hosszan terült el egy alsó
városrész. Speciális mérőeszközökkel a tudósok kiterjedt
úthálózatra, különböző lakónegyedekre, úri házakra és egy bronzkori,
palotaszerű épületre utaló nyomokat találtak.
Bassetki eddig csak az úgynevezett Bassetki-szoborról volt
ismert, amelyet 1975-ben véletlenül találtak itt. A szobortöredék
Narám Szin akkád király bronzfigurájának maradványa.
Bár a tudományos munkát az Iszlám Állam ellenőrzése alá tartozó
területektől csupán 45 kilométerre végezték, a régészek zavartalanul
dolgozhattak. "Munkatársaink állandó védelem mellett dolgoztak. Az
Iszlám Állam térbeli közelsége ellenére az iraki független kurd
területre nagymértékű biztonság és stabilitás jellemző" - mondta
Pfälzner.
A harmincfős nemzetközi tudócsoport az ásatások ideje alatt
Dohukban élt, Moszultól mindössze 60 kilométerre északra.
Pfälzner és kutatócsoportja 2013 óta végez kutatásokat Bassetki
környékén egészen a török és szír határig. Eddig 300, korábban
ismeretlen, régészetileg fontos helyszínt fedeztek fel. A régióban
2017 nyarán folytatódnak a feltárások.
"A Bassetki körüli régió kulturális szempontból nagyon gazdag
régió, amely a bronzkorban Mezopotámia, Szíria és Anatólia
kulturális kapcsolatainak találkozásánál feküdt. Ezért kurd
kollégáinkkal közösen hosszú távon régészeti központot szeretnénk
itt kialakítani" - mondta Pfälzner.