Megújítaná a gyermekorvosi alapellátást a Házi Gyermekorvosok Egyesülete
Budapest, 2017. november 10., péntek (MTI) - Változtatásokra van szükség a gyermekorvosi alapellátás megerősödéséhez, ennek érdekében dolgozott ki szakmai javaslatokat a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE).
Póta György, a szervezet elnöke a HGYE kétnapos konferenciájának
nyitónapján újságíróknak elmondta, a javaslatok között a szakmai
kompetenciák növelését, egy módszertani központ létrehozását, a
tehetségtámogató tutorhálózat és az ezzel összefüggő
utánpótlásképzést jelölte meg.
Elképzeléseik szerint lehessen plusz ellátást végezni a
praxisoknak, mint például a második szakvizsga alkalmazása az
alapellátási gyógyítás során, vagy legyen világos, hogy egy-egy
licencvizsgával milyen további ellátásra lesz jogosult az adott házi
gyermekorvos. Ez utóbbi például a krónikus betegségben szenvedő
gyermekek ellátását könnyítené meg, tehermentesítve a
járóbeteg-ellátást.
"Szeretnénk többet vállalni" - fogalmazott az elnök, jelezve,
úgy látják, hogy a gyerekgyógyász szakvizsgával szerzett tudásuk
nincs kellőképpen kihasználva.
Póta György úgy vélte, hogy szükség lenne a házi gyermekorvosi
szakmának is egy módszertani központra, amely felkarolná a szakmai
irányelvek fejlesztését, és egyéb területen is segítené a szakmát.
A HGYE elnöke elmondta, a gyermekek és a szülők alapvető érdeke,
hogy az alapellátásban korlátozás nélkül, az ország egész területén
hozzájuthassanak a csecsemő- és gyermekgyógyász által nyújtott
ellátáshoz.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a
konferencián előadásában egyebek között arról beszélt, hogy az
elmúlt időben jelentősen emelkedett a praxisok finanszírozása. Mint
fogalmazott, tudja, hogy ez nem elég, de az irányt jól mutatja.
Egyetértett abban az egyesület elnökével, hogy szükség van
egyfajta indikátorrendszerre, amely a többletmunkát elismeri,
valamint beszélt arról, hogy hamarosan megjelenik a kollegiális
szakmai vezetői rendszerről szóló jogszabály.
Az államtitkár szerint jól működik az ösztöndíjrendszer, és azt
mondta, el tudja képzelni, hogy a jövőben emelkedni fog az ösztöndíj
összege.
Ónodi-Szűcs Zoltán beszélt a különböző védőoltásokkal
kapcsolatos kormányzati elképzelésekről is. Azt mondta, a
bárányhimlő elleni oltás kapcsán két verzión gondolkodnak. Az egyik
szerint ingyenessé válna az oltás, de igazi "egészségnyereséget"
akkor hozna, ha kötelezővé tennék a vakcina beadását. A másik
változat szerint a 16 éves korosztályt vizsgálnák védettség
szempontjából, és azokat a lányokat kellene beoltani, akik nem
kaptak oltást, vagy nem estek át a betegségen - ismertette az
elképzeléseket.
A meningococcus B vírus elleni oltás esetében az elképzelés az,
hogy a vakcina árához valamilyen mértékig támogatást adna az állam.
A Romániában járványos szintet elérő és Magyarországra is
begyűrűző kanyarós megbetegedésekről azt mondta, valószínűleg újra
kell oltani a határ menti megyékben élő egészségügyi
alkalmazottakat. Utalt arra, hogy korábban felmérték, az
egészségügyi dolgozók közül ki mennyire védett kanyaró ellen, és
kiderült, több mint tíz százalékuk nem védett.
Kiemelte, legalább azoknak védettséget kellene szerezniük, akik
kapcsolatba kerülhetnek kanyarós beteggel.
Arra a kérdésre, hogy a három említett védőoltás esetében mikor
lesz döntés, Ónodi-Szűcs Zoltán azt válaszolta, az anyag a kabinet
előtt van.