Nyolc ember ellen indult eljárás Franciaországban politikusok és mecsetek elleni merénylettervek miatt
Párizs, 2017. október 22., vasárnap (MTI) - Nyolc, szélsőjobboldali körökhöz tartozó ember, köztük három kiskorú ellen indult eljárás politikusok és muzulmán vallási helyek elleni merénylettervek miatt - közölte a párizsi ügyészség.
A 21 éves, már nyáron őrizetbe vett és terrorcselekménnyel
kapcsolatos bűnszövetkezet szervezésével meggyanúsított Logan
Alexandre Nisin által alapított OAS (Organisation de l'armée secrete
- A Titkos hadsereg szervezete) nevű csoport 17 és 29 év közötti
tagjait kedden vették őrizetbe a dél-franciaországi Marseille-ben és
a Párizshoz közeli Seine-Saint-Denis településen, s négy napig tartó
kihallgatás után szombat este emeltek vádat ellenük terrorista
bűnszövetkezet szervezésének gyanúja miatt.
A csoport vezetőjét június 28-án vették őrizetbe Taracon
településen. Júliusban terrorcselekménnyel kapcsolatos
bűnszövetkezet szervezésének gyanújával vádat emeltek ellene, miután
a közösségi oldalakon azzal fenyegetőzött, hogy migránsokat és
dzsihadistákat fog megtámadni. Logan Alexandre Nisin korábban az
Action Francaise nevű, királyságpárti szélsőséges szervezet tagja
volt, amely a dél-franciaországi Marseille és Aix-en-Provence
környékén szervezett provokatív akciókat.
A Logan Alexandre Nisin elleni eljárást az aix-en-provence-i
ügyészség és a helyi csendőrség indította meg nyáron a férfi
internetes tevékenysége alapján, az ügyet azonban a nyomozás
előrehaladtával átvette a párizsi ügyészség terrorelhárítási
részlege. Az ideológiailag a szélsőjobboldali nézeteket valló Anders
Behring Breivik norvég terroristához és tömeggyilkoshoz közelálló és
őt a Facebookon dicsőítő Logan Alexandre Nisinnál több fegyvert is
találtak, és az is kiderült, rendszeresen járt lőgyakorlatokra. A
nyomozás megállapította, hogy "céljai elérése érdekében
bűnszövetkezetet kívánt szervezni".
A kedden őrizetbe vett emberek közül kettőt a héten szabad
engedtek a hatóságok, köztük Nisin anyját.
A többi nyolc gyanúsított ellen az a vád, hogy Nisin vezetésével
erőszakos cselekményeket akartak végrehajtani, de az ügyészség
szerint ezeknek "nem voltak még pontos körvonalai".
A csoport potenciális célpontjai között szerepeltek "mecsetek,
észak-afrikai vagy fekete bőrű emberek, antifasiszta aktivisták,
valamint politikusok", név szerint Christophe Castaner
kormányszóvivő és Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Lázadó
Franciaország vezetője, volt elnökjelölt.
A csoport fegyvereket akart beszerezni és paramilitáris
gyakorlatokat tervezett szervezni. A tagok közül volt, aki már
lőgyakorlatokra járt. A csoport vállalkozókat is ki akart rabolni
azért, hogy a szervezetet és a fegyverbeszerzéseket finanszírozni
tudja.
"Anélkül, hogy tagadnánk a tényeket, inkább provokációról volt
szó, miután sem az anyagi eszközök, sem az akarat nem volt meg, hogy
tényleges merénylettervek szülessenek" - mondta Eric Bourlion, a fő
gyanúsított ügyvédje, aki szerint az internetes bejegyzések mögött
inkább "egy 21 éves kölyök azon szándéka rejlik, hogy hírverést
csináljon".
Az Action Francaise csütörtökön elhatárolódott volt tagjától, és
attól, hogy a nevét egy "ultrajobboldali terrorkísérlettel" hozták
összefüggésbe.
"Hat hónapja nincs semmilyen kapcsolata (Logan Alexandre
Nisinnak) az Action Francaise-zel, sem az aktivistákkal" - mondta
Francois Bel-Ker, a szélsőséges csoport vezetője, aki szerint Nisin
"zavart elméjű" ás "magányos farkas".