Tőzsde - Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok
Budapest, 2017. szeptember 19., kedd (MTI) - Csökkenéssel nyithatnak kedden a főbb nyugat-európai tőzsdék. A befektetők kivárásra rendezkednek be, miután az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve kamatalakító testülete kedden kezdi meg kétnapos tanácskozását. A döntéseket szerdán jelentik be
A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100
index 5 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 11 ponttal, a párizsi
CAC-40 index pedig 6 ponttal csökkenhet a nyitásban.
Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin, Japán
kivételével, enyhén csökkentek az irányadó tőzsdemutatók. A Morgan
Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az
ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex
Japan) 0,1 százalékkal, 543,86 pontra csökkent kedden.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója közel 2
százalékkal két és fél havi, a szélesebb körű Topix-index pedig 1,3
százalékkal kétéves csúcsra emelkedett. A kockázatvállalási
hangulatot javította a gyengülő jen és az újabb rekordokat döntő New
York-i tőzsdeindexek, ami felfelé hajtotta az exportorientált és a
pénzügyi vállalatok árfolyamát.
A vezető sanghaji index és a hongkongi Hang Seng előző napi
záróértéke körül mozgott a záráshoz közeledve, míg az irányadó
ausztráliai index, az SP/ASX 200 0,06 százalékos, a dél-koreai
Kospi 0,10 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.
A kőolaj világpiaci ára esett az ázsiai kereskedésben.
Közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül a Brent hordónként
(159 liter) 55,41 dollárba került novemberi szállításra, 7 centes,
0,13 százalékos mínuszban forgott. A New York-i árupiac elektronikus
jegyzésében a novemberi szállítású WTI ára hordónként 2 centtel,
0,04 százalékkal, 50,33 dollárra esett.
Hétfőn emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni
értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,53 százalékkal, 7254,00
pontra, a frankfurti DAX-index 0,32 százalékkal, 12 559,39 pontra, a
párizsi CAC-40 index pedig 0,30 százalékkal, 5229,32 pontra nőtt. A
páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,33 százalékkal, az
FTSE Eurofirst 300 index 0,30 százalékkal, az euróövezeti
EuroStoxx50 index pedig 0,37 százalékkal emelkedett.