Másfél milliárd forintos turisztikai fejlesztés a pécsi egyházmegyében
Szekszárd, 2017. szeptember 19., kedd (MTI) - Másfél milliárd forint értékű turisztikai fejlesztés kezdődik a pécsi egyházmegyében, ennek keretében templomokat, kápolnákat újítanak fel négy településen.
A bátai Szent Vér templomtól a bátaszéki molyhos tölgyesig
elnevezésű projekt célja egy olyan vallási turisztikai hálózat
létrehozása Báta, Bátaszék, Mohács és Szekszárd között, amely a
kulturális és vallási turizmus igényei szerint segíti a kulturális
értékek bemutatását - közölte az egyházmegye az MTI-vel.
A még idén elinduló és várhatóan 2019-ben befejeződő
fejlesztések részeként felújítják a bátai Szent Vér kegytemplomot, a
szekszárdi belvárosi katolikus és a mohácsi fogadalmi
emléktemplomot, a bátaszéki Szent Orbán-, valamint a szekszárdi
Remete kápolnát. A bátai templomban az oltár is megújul, Szekszárdon
pedig a freskókat is restaurálják.
Az európai uniós program forrásaiból Bátán szabadtéri oltár és a
középkori apátsági templom falrekonstrukciója épül meg, felújítják a
plébánia épületét, és zarándokokat fogadó, 14 ágyas szálláshelyet
hoznak létre - áll a közleményben.
A Szent Vér kegyhelyeket Európa-szerte nagy érdeklődés övezi,
különösen a vallási turisztikai céllal érkezők között, a kegyhelyre
és a gyalogos zarándoklat állomásaira fokozódó figyelem irányul -
írta az egyházmegye, emlékeztetve arra, hogy Udvardy György megyés
püspök újraindította a gyalogos zarándoklat évszázados hagyományát.
A bátai kegyhelyhez 2015-ben szerveztek országos zarándoklatot,
fennállásának 600. évfordulóján. A falu temploma a török időkig a
szent vérrel kapcsolatos egyedüli kegyhely volt a történelmi
Magyarországon. A helyet egy - valószínűleg a 14-15. század
fordulója körül történt - csoda tette ismertté: a hívek szerint a
szent ostyában Krisztus kiömlő vére jelent meg. Országos hírűvé
akkor vált, amikor 1415-ben Garai János - Garai László nádor
testvére - boszniai fogságából szabadulva elzarándokolt Bátára. A
középkori templom 1539-ben egy török támadásban megsemmisült, csak
1938-ban építették újjá.
A mohácsi fogadalmi templomot a mohácsi csata 400. évfordulóján,
1926-ban kezdték el építeni, a bizánci stílusú építmény 1989 óta
műemlék. Az 1805-ben felépült, késő barokk, szekszárdi Urunk
mennybemenetele templomot Közép-Európa legnagyobb egyhajós
templomaként tartják számon.