Az emberi jogi bíróság elutasította az OTP Csoport egyes tagjainak panaszindítványát
Brüsszel, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a devizahiteles perek tárgyában elutasította az OTP Csoport egyes tagjai által 2015-ben benyújtott panaszindítványt - közölte a strasbourgi székhelyű bíróság csütörtökön.
Az Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság
ítélete az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt., a Merkantil
Bank Zrt., a Merkantil Car Zrt., valamint az OTP Ingatlanlízing Zrt.
beadványaira vonatkozik.
Az OTP Csoport tagjai azért fordultak a bírósághoz, mert
álláspontjuk szerint a lakossági deviza és forint alapú
kölcsönszerződések egyes feltételeinek tisztességtelensége tárgyában
2014-ben hozott magyar törvények sértették az Európai Emberi Jogi
Egyezmény egyes rendelkezéseit.
Az emberi jogi bíróság indoklásában megállapította, hogy a
pénzintézetek által vitatott hitelszerződésre vonatkozó szabályok
nem sértették a tisztességes eljáráshoz való jogot. A társaságokat
nem akadályozták a szerződéses feltételek érdekében kifejtett
álláspontjuk kinyilvánításában, érvelésük elutasításának ténye pedig
nem jelenti azt, hogy az eljárás tisztességtelen lett volna.
Mint írták, a jogszabályi változásokat bevezető 2014-es törvény
arra irányult, hogy a 2008-as pénzügyi válságot követően segítséget
nyújtson a fogyasztók adósságproblémái, különösen a deviza alapú
hitelek problémájának megoldásában.
A jogszabály nem rontotta a fennálló egyensúlyt a felperes
társaságok jogai és a közérdek védelme között - tette hozzá az
emberi jogi bíróság.