Bartók-világverseny - Vigh Andrea: minden várakozást felülmúlóan sikeres volt a rendezvény
Budapest, 2017. szeptember 18., hétfő (MTI) - Minden várakozást felülmúlóan sikeres volt a vasárnap zárult Bartók Világverseny és Fesztivál, beleértve a hegedűre meghirdetett hangszeres megmérettetést, a tudományos konferenciát, az ismeretterjesztő előadásokat és a különböző fesztiválprogramokat - hangsúlyozta Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora hétfőn az MTI-nek.
A rektor kiemelte, hogy a zsűribe három földrészről érkeztek
világhírű művészek és tanárok. A zsűri elnökeként Salvatore Accardo
hegedűművész záróbeszédében kiemelte: hihetetlenül magas volt a
színvonal, és a legnagyobb versenyek sorában tudja elhelyezni az
első alkalommal megrendezett Bartók Világversenyt. Óriási értékként
beszélt arról, hogy Bartók teljes szellemi örökségét gondozza a
rendezvény. Kivételes helyzetnek és szerencsének nevezte, hogy a
friss kutatási eredmények mindjárt kéz a kézben járhatnak az
előadóművészettel, és az új felfedezések beépülhetnek az
előadóművészeti kultúrába - idézte fel Vigh Andrea az elnök szavait.
Hozzátette: a versenyzők izgalmasnak és érdekesnek találták,
hogy ennyi Bartók-művel foglalkozhatnak, beszámolóik szerint maga a
felkészülés is tartalmas és élményekben gazdag volt számukra. Már
azt is győzelemnek érezték, hogy bekerülhettek az indulók közé,
boldogok voltak, hogy eljöhettek Budapestre, Bartók otthonába, a
Zeneakadémiára, amely a zenetudós alma matere volt. Megnézhették az
összes olyan Bartókhoz kapcsolódó helyszínt is, amely meghatározó
volt a zeneszerző életében - mondta el Vigh Andrea, megjegyezve,
hogy a Zeneakadémia termeiben játszani akusztikailag olyan élmény
volt, amely plusz inspirációt adott az előadásokhoz.
A rektor kiemelte, hogy a fenntartó, az Emberi Erőforrások
Minisztériuma (Emmi) támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a
Bartók Világverseny és Fesztivál, és szeretnének felhatalmazást
kapni a rendezvény folytatására. "Annak büszke és boldog tudatában
tennénk ezt, hogy egyrészt méltók vagyunk Bartók örökségéhez,
másrészt a zsűritől kaptunk egy fantasztikus nyilatkozatot, hogy ők
mindenképpen támogatnák az eseménysorozat folytatását" - mutatott
rá, hozzáfűzve: Lady Valerie Solti, az esemény egyik fővédnöke is
támogatásáról biztosította munkájukat.
A jövőbeli tervekről elmondta, hogy gondolkodnak a bővítésen: a
bartóki szellemiség jegyében a kétévente megrendezendő hangszeres
megmérettetések között zeneszerzőversenyt szeretnének hirdetni
fiatal tehetségek számára. A pályázatot az új művekre mindig a soron
következő hangszeres kategóriában hirdetnék meg, és a nyertes
alkotásokat kötelező darabként karolná fel a verseny. Emellett
szeretnék a rendezvényhez kapcsolni a Bartók Béla születésnapján,
március 25-én megvalósuló koncerteket is, amelyeken Bartók műveit a
Nemzeti Filharmonikusok szólaltatnák meg.
A Zeneakadémia által első alkalommal, hegedűművészek számára
megrendezett Bartók Világversenyen a zsűri döntése értelmében a 22
ezer euróval járó első díjat Cosima Soulez-Lariviere nyerte, a 14
ezer euróval járó második helyet Takagi Ririko szerezte meg, a
harmadik pedig Langer Ágnes lett, aki 8 ezer eurós pénzjutalmat
kapott.
A Salvatore Accardo vezette nemzetközi zsűrinek tagja volt
Szabadi Vilmos és Kelemen Barnabás magyar, Joel Smirnoff és Ivan
Zenaty amerikai, Csian Csou kínai, Takasi Simizu japán és Krzysztof
Wegrzyn német hegedűművész, valamint Tallián Tibor magyar zenetudós,
Bartók-kutató.
A Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából útjára
indított, az Emmi támogatásával megvalósuló Bartók Világverseny és
Fesztivál fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Lady Valerie
Solti volt, utóbbi részt vett a vasárnapi díjkiosztó gálán.