Túljutott a bukaresti parlamenten az igazságügyi reform első törvénytervezete
Bukarest, 2017. december 19., kedd (MTI) - A jobbközép ellenzék tiltakozása, a hetek óta zajló ellentüntetések és az egyes bíróságokon kezdődött tiltakozó megmozdulások közepette a szenátus is megszavazta kedden Romániában az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló, a szociálliberális kormánytöbbség által benyújtott törvénycsomag első törvényét.
Az ellenzéki pártok a tervezetek elnapolását kérték az alaposabb
vita érdekében, majd miután ezt a többség elvetette, kivonultak a
teremből. A bírák és ügyészek jogállását módosító törvénytervezetet
ezek után az államfőhöz kerül kihirdetésre, de az ellenzék már
bejelentette, hogy óvást emel az alkotmánybíróságon, és a jobboldali
Klaus Iohannis elnöknek is lehetősége van visszaküldeni
megfontolásra a jogszabályt a parlamentbe.
A kedden megszavazott módosítás nemcsak lehetővé, hanem
egyenesen kötelezővé teszi, hogy az állam behajtsa az ügyészeken
vagy bírákon azokat a kártérítéseket, amelyek kifizetésére azok
"rosszindulatból vagy súlyos hanyagságból" helytelenül hozott
döntéseik következtében kötelezték az államot. A módosítás a
hatályos törvénynél sokkal részletesebben szabályozza, milyen
következményei lehetnek annak, ha a törvényi tiltás ellenére egy
ügyészt vagy egy bírót beszerveztek a jelenlegi vagy a korábbi
titkosszolgálatok.
Romániában csaknem két hónapja rendszeresen tüntetnek az
igazságügy átszervezése ellen az ellenzéki szervezetek, amelyek
szerint a szociálliberális kormánytöbbség saját korrupt politikusai
védelmében akarja megfélemlíteni és politikai pórázra kötni az
igazságszolgáltatást.
A reform szükségességét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség
(RMDSZ) támogatását is élvező koalíciós pártok ügyészi
túlkapásokkal, a korrupcióellenes ügyészek (DNA) állítólagos
titkosszolgálati befolyásolásával indokolták.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint a
kedden megszavazott törvénymódosítás az ügyészállam felszámolását
célozza, és nem veszélyezteti a korrupcióellenes harcot.
"A bírák és ügyészek kinevezése kizárólag szakmai alapon
történik, a Legfelsőbb Bírói Tanács javaslatára. Az államelnök
szerepe formális lett, a politikum nem szólhat egyáltalán bele ebbe.
Így a törvénymódosítás nemhogy politikai kontroll alá vonja az
igazságszolgáltatást, hanem ellenkezőleg: függetleníti azt" - idézte
az RMDSZ keddi hírlevele a szövetség szenátusi frakcióvezetőjét.