Új üzemmel bővítette kecskeméti gyárát a Graboplast
Kecskemét, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) - Új parkettalakkozó és megmunkáló üzemmel bővítette kecskeméti gyárát a magyar tulajdonú Graboplast, a 640 millió forint összegű beruházás hivatalos átadását kedden tartották.
Szikora Levente, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöki
tanácsadója az átadó ünnepségen elmondta: az előző századforduló
magyar kormányai jelentős mértékben támogatták az ipari
vállalkozások létrejöttét, beruházások megvalósulását. A 110 éve
alapított Graboplast azóta kiállta a történelem viharait, a
világháborúkat, átvészelte az államosítást, a gazdasági
világválságokat és politikai viszontagságokat.
Szikora Levente szerint a cég sikere a piaci kihívásokra adott
gyors reagálásban, valamint a folyamatos technológiai fejlesztésben,
az innovációban rejlik. Hangsúlyozta: a magyar kormány elemi
érdeke, gazdaságfejlesztési stratégiájának része, hogy minden
eszközzel támogassa a Magyarországot választó, külföldi tulajdonú
nagyvállalatok beruházásait. Ennél azonban már csak a hazai
tulajdonú vállalatok segítése és támogatása fontosabb - tette hozzá.
Kakuszi László, a Graboplast kecskeméti gyárának igazgatója
elmondta, a 760 négyzetméteres üzem építésekor infrastruktúrára,
épületfejlesztésre 175 millió forintot, míg a technológiai
fejlesztésre 465 millió forintot fordítottak. A gyáregység
kialakításának köszönhetően 50-nel bővült a dolgozói létszám, így
jelenleg már 200 munkavállalójuk van.
Az üzemben a parkettakészítés során a korszerű technológia
mellett a környezetvédelemre is kiemelt figyelmet fordítanak. A
kecskeméti gyárban csak fenntartható erdőgazdálkodásból származó fa
alapanyagot használnak. Kakuszi László elmondta: a termelés
felfutását követően mintegy tíz százalékos árbevétel-növekedésre
számítanak a kecskeméti üzemben. Kiemelte: a Graboplast
telephelyein 2001 óta összesen több mint 12 milliárd forintot
fordított fejlesztésre. A most átadott kecskeméti beruházás pedig
része annak a 8,7 milliárd forintból megvalósuló, hároméves
fejlesztési programnak, amihez a magyar kormány egyedi kormánydöntés
(EKD) keretében 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást
nyújtott.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elmondta:
örömmel látja, hogy Magyarország két kiemelkedő gazdasági központja,
Győr és Kecskemét között már nemcsak az autóipar területén alakul ki
egyfajta együttműködés. Megnyugtató látni, hogy a régi vállalatok ma
is megtalálják helyüket és szerepüket a város gazdasági életében -
fogalmazott. Hozzátette, bár a közlekedés és az infrastruktúra
területén van még teendő Kecskeméten, a foglalkoztatásban - az
oktatásszervezésnek köszönhetően - szakképzett munkaerővel már most
is a helyi vállalatok segítségére lehet a város.
A magyar tulajdonban lévő Graboplast vállalatcsoport három
telephelyen - Győrben, Kecskeméten és Tatabányán - négy gyárral
rendelkezik. A közel 700 embert alkalmazó vállalat öt kontinens
közel 100 országába szállítja termékeit. A vállalat a lakosság
számára előállított padlók mellett olyan saját fejlesztésű,
speciális padlóburkolatokra koncentrál, mint például a sportban és a
járműiparban használt padlók.
A győri székhelyű vállalat 2014-ben 17,1 milliárd forint, míg
2015-ben 18 milliárd forint árbevételt ért el. Ennek több mint 90
százaléka exportból származik.