Nyitrai: több támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek
Megjegyzés: Nyitrai Zsolt tisztsége helyesen: kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott
Budapest, 2018. szeptember 17., hétfő (MTI) - Jövőre 2010-hez képest duplájára emelkedik a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek költségvetési támogatása - közölte a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a sérült gyermekek napja rendezvényén hétfőn Budapesten, a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Nyitrai Zsolt azt mondta, a 2010-es 522 millió forinthoz képest
2019-ben 1,16 milliárd forintot fordítanak majd erre a célra.
Úgy fogalmazott, hogy a kormány stratégiai partnerként tekint a
fogyatékossággal élőkre és az őket segítőkre.
A miniszterelnöki megbízott kitért arra is, hogy 2017 óta bővült
az együttműködés a kormányzat és a sérült gyermekek napjának
szervezője, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos
Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) között. Ennek részeként idén a
Volán-társaságok közreműködésével háromezer fiatal utazhatott ingyen
a fővárosba, hogy részt vegyen a 27. alkalommal megrendezett
eseményen - tette hozzá Nyitrai Zsolt.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arról
beszélt, hogy a fővárosi önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a
fogyatékossággal élők sportszervezeteinek támogatására, a XII.
kerületben pedig hamarosan olyan eszközöket adnak át, amelyek közös
játékra adnak lehetőséget. Hozzátette, a sérült gyermekek állatkerti
napjának célja is az, hogy közösségi eseményre hívják a
fogyatékossággal élőket.
Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője
hangsúlyozta, az intézmény a társadalmi felelősségvállalás számos
területén segít. Az intézményben nemcsak a sérült gyermekek napjával
támogatják a fogyatékossággal élőket, hanem más napokon is állandó
kedvezményekkel várják őket - közölte.
Bercse László, a ÉFOÉSZ társelnöke azt mondta, az idei
rendezvény két kiemelt témája a választójog és a támogatott
döntéshozatal.
(FOTÓ)
Előzmény/folytatás
Nyitrai: több támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek
2018. szeptember 17.
Budapest, 2018. szeptember 17., hétfő (MTI) - Jövőre 2010-hez képest duplájára emelkedik a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek költségvetési támogatása - közölte a stratégiai társad...