Ukrán külügyminiszter: elhibázott Kijev nemzetiségpolitikája Kárpátalján
Ungvár, 2018. szeptember 17., hétfő (MTI) - Ukrajna éveken át semmit vagy szinte semmit nem tett a magyar közösségért Kárpátalján, és ugyanez elmondható a többi nemzetiségi kisebbségről is - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn a Kijevben hetedik alkalommal megnyílt Euroatlanti fórum ülésén.
Az ukrán diplomácia vezetője előadásában a többi között
kiemelte, Ukrajna nem folytat következetes politikát nemzeti
közösségeit illetően, de - mint fogalmazott - a magyarokhoz fűződő
viszonyban "erre lát valós esélyt". Hozzátette: "Magyarország nem
követeli, ahogy kezdetben tette, az (oktatási) törvény módosítását.
Megállapodtunk abban, hogy 2023-ig meg kell hosszabbítanunk az
átmeneti időszakot a törvény alkalmazásáig" - adta hírül a liga.net
ukrán hírportál.
A jelentés szerint Klimkin kifejtette, "Ukrajna állampolgárainak
meg kell érteniük, hogy milyen országban élnek, ami az ukrán nyelven
oktatott iskolai tantárgyak révén érhető el, de ez nem valósítható
meg két év alatt." Szerinte több tantárgy oktatható a kisebbségek
nyelvén, de képtelenség, hogy az állampolgári ismereteket vagy a
jogtudomány alapjait magyarul tanítsák az ukrajnai magyar
iskolákban. Másfelől nem kell szorgalmazni, hogy a fizikát ukránul
tanulják - mondta, hozzátéve: "úgy gondolják, a magyarokat nem
szabad hátrányosan megkülönböztetni."
Ukrán hírportálok beszámolója szerint Hanna Hopko, az ukrán
parlament külügyi bizottságának elnöke a fórumon felszólalva azt
mondta, érti, hogy Budapest a 2020-as trianoni évfordulóig győzelmet
akar és magyar autonómiát (Kárpátalján). "Azt mondom a magyaroknak,
erről ne is álmodjanak. A magyaroknak soha nem lesz Kárpátalján
területi autonómiájuk" - szögezte le az ukrán politikus.